Március 26. Diplomás jogások

Ez a hét volt az, amikor betelt a pohár, belefáradtam a munkába. Számomra az elmúlt két hónap legnagyobb munkája az egócsökkentés, az alázat, a jelen elfogadása és a dolgok pozitív oldalának a szemlélése. Azt mondhatom, hogy sikerült állni a sarat két hónapig, de a héten elértem arra a pontra, hogy kicsit ezeket a feszes izmokat egy kis időre ellazítanám, mert már fájnak. A két hónap alatt voltak nagyon szép pillanatok és hihetetlenül értékes tanítások. Voltak felfedezések, önismeret, kulturális sokk és megszokás is. De voltak be nem tartott ígéretek, áltantárgyak, érzelmi zsarolás, manipuláció, hazugságok és megalázás is. Ezen az utolsó héten meglepően sok a másodikból. A fáradtság, kimerültség érzékenyebbé tett, emiatt a hét második felében feladtam, egyszerűen elveszítettem a türelmem, motivációm, alázatom, nem tudom mit, de úgy döntöttem, hogy kihagyom azokat a vizsgákat, ahol megalázást és igazságtalanságot éreztem. Nem attól leszek jó jógatanár, hogy levizsgáztam, hanem a gyakorlástól, tapasztalattól és mindattól, amit beleteszek. 

De ott volt mindemellett az elköszönés is. Két hónap alatt annyira megszoktuk ezt a környezetet, hogy van bennem szomorúság is amiatt, hogy el kell hagyjuk. Már nem fogjuk minden nap ugyanazt a kicsi bocit megkeresni és megsimogatni, nem fogunk a Ganges partján sétálni, köszönni a tibeti bácsinak és a gyümölcsös bácsinak, nem fogjuk lesni, hogy vajon a gekkó ma a fürdőnkben bújik-e meg a madarak elől és egy csomó időnk felszabadul, amit ezután ki kell töltenünk más tevékenységekkel. Biztos vagyok benne, hogy a negatív tapasztalatokkal együtt azért hiányozni fog a suli és az a pár ember is, akikkel a végére összekovácsolódtunk. Beteszek ide egy képet az utolsó kundalini óránkról kedvenc tanárunkkal emlékbe.

A héten elmentünk egy híres csontkovácshoz is megnézetni a gerinceinket és úgy helyretett, hogy pár centivel mindketten magasabbak lettünk. Mint kiderült, mindkettőnknél volt minimális elferdülése a gerincnek, ami sok minden más tünetet megmagyarázott, például az én térdproblémáimat. A jó hír, hogy elvileg jógával helyre lehet hozni és meg lehet tartani az egyenességet, amit a kovács asszony belekalapált. Remélem kisugárzik a viselkedésünkre is, mert a nemet mondásnál és határok meghúzásánál sokat segítene. Az biztos, hogy egyenesebb gerinccel hagyjuk el a helyet! 

A szombati nap lejártak a vizsgák, minden hadirokkant diák kicsit fellélegzett. Vasárnap már egy ürességgel keltem fel. Van az az érzés, mikor valami lejár és nem tudod mit kezdj magaddal pár napig. Kicsit ilyen volt a vasárnap is. Bár nagyon hosszúra sikeredett a záró ceremónia és bandázás, már mindenki kicsit máshol volt. Valószínűleg a tanáraink is, mert a diplomaosztón valahogy a mi diplomáinkat elfelejtették kiosztani és mivel a hangulat 5 óra húzás után eléggé padlón volt, a guru telefonról tett valami lelkesítő hangokat, amitől csak a fejem fájdult meg mégjobban. A jó hír, hogy mikor lejárt, elmentünk a legdrágább (200 rupia, ami nálunk 10-12 lej körül van - lehet egy panemáros strudelre sem futja), legfinomabb sütit megenni kompenzálásként és nagyon jól esett!

Este pedig kimentünk a Ganges partra és a szent folyónal ajánlottuk fel az összes virágot, amit a sulitól kaptunk és őriztük mostanáig a szobánkban. Szép rituálé volt, hálával köszöntem el a helytől és lezártam magamban ezt a periódust. Utána a csoporttársakkal betegre ettük magunkat és közösen is lezártuk a képzést. Holnaptól új kezdet van.