Március 12. Fentek és lentek.

A hét eleje engem teljesen leszívott. Előző hónap végén eldöntöttem, hogy ezúttal minden órán jelen leszek. Ki szeretném használni a lehetőséget és igazából ez a határok feszegetéséről is szól. Elég volt két nap (hétfő, kedd) teljes jelenléttel, hogy kedden az utolsó óra után sírva és erőtlenül feküdjek a jóga matracon. Intenzív a mostani program, több tanár is belefeledkezik az időbe, így szünetek nélkül vagyunk, órákról szaladunk ki pisilni. A hajnali öt órás kezdéstől a reggeliig négy óránk van alig egy 10 perces szünettel. És intenzív légzésgyakorlatok, kundalini jóga, ami úgy elvisz minket, hogy legszívesebben kimennénk a Ganges partra élvezni az állapotot, de nem lehet, mert szaladunk reggelizni és következik 2-3 elméleti óra, amire az agyunk azt mondja: én kikapcsolok. S egyszer csak azon veszem észre magam, hogy a füzetemben gyűlnek a jegyzetek, de nem emlékszem mikor telt el az idő és hogy kerültek oda. Aztán mikor azt hinnénk, hogy vége a napnak, megvolt a vacsora, még beülünk egy órára levezetésként. Úgy tűnik a teherbíró képességem csökkent, ami nem is csoda ezzel az intenzitással és egy hónap jóga sulival a hátam mögött. Szerencsére tavaly szeptemberben a kiégést megelőző képzésen megtanultuk és gyakoroltuk a nemet mondás fogalmát, így eldöntöttem: csak azokon az órákon fogok részt venni, amik olyan dolgokat tanítanak, amiket otthon biztos fel tudok használni és nem találom meg őket könyvekben.

A keddi este és szerdai nap nagyon különleges volt az indiaiak számára, ugyanis most volt India legnagobb ünnepe, a Holi, ami nálunk a farsangnak és tavasz köszöntőnek felel meg. Megpróbáltam leírni Holika történetet, de annyira bonyolult, hogy feladtam (akit érdekel, járjon utána, nagyon érdekes). Az ünnep lényege, hogy első este, teliholdkor az emberek nagy tüzeket raknak, körbetáncolják, énekelnek és beledobnak minden rosszat: rossz gondolatokat, érzéseket, mindent. Így tisztulnak meg. Mi ezt az ágyból hallottuk, mivel nem volt energiánk még táncolni sem. Következő nap, ami a tavasz első napját jelképezi, elszabadult a pokol: mindenki mindenkit mindenhol színes festékekkel szórt be és vízzel locsolt össze-vissza ezért is hívják a színek ünnepének. Az utcák, házak, emberek, tehenek mind mind színesek lettek. Ikyenkor sokan kimennek az utcára, de sokan vannak akik bezárkóznak a házba. Az egyik indiai barátunk mesélte, hogy gyerekkorában a szülei megkérték a szomszédot, hogy kívülről zárja be az ajtót, senki ne tudja, hogy otthon vannak. 

Nekünk egy külön buli volt szervezve az iskola felső teraszán, ahol táncolni tudtunk és jól összeszínezhettük egymást, utána pedig kimerészkedtünk az utcára, a káoszba, de csak a széléről mertük nézni.

Művészkedtem egyet Zolival:

A nagy boldogság után megint mélység következett. Érdekes, ahogy a másfél hónap, a gyakorlatok, a környezet és az emberek hogyan hatnak ránk. Elég sokat dühöngünk Zolival, főleg ha nem kapjuk meg a ventilálós séta adagunkat. A Holi nap után el is lógtunk pár óráról, mert egyszerűen nem bírtunk sem figyelni, sem fizikailag jelen lenni. Elmentünk a kedvenc vendéglőnkbe, ettünk egy finomat és mikor egyszercsak a Ganges parton kötöttünk ki és irigyeltük a vándormadarakat, mert ők pár napon belül át fognak repülni a gyönyörű Himalája fölött, rájöttünk, hogy azért nekünk sincs csúnya látványban részünk.

Biztos az olvasók között vagytok páran Zoli madarász barátai közül is. Vajon milyen madarat néz és hol a madár?

Ha egy szóban kéne ezt a hetet jellemezni: nyögős hét volt. A 300 óra feléhez érkeztünk lassan, tudjuk, hogy még egy intenzív hét és vége, mert az utolsó hét nagyrészt a gyakorlásról fog szólni. Hogy a nehéz pillanatokat könnyebben át tudjuk vészelni, elkezdtük tervezni a déli utunkat is. Találtunk egy-két nagyon szép helyet, ahova el szeretnénk látogatni és Amuval is beszélgettünk a programról, nagyon szép helyekre fog elvinni, már nagyon várom.

A hét utolsó napja viszont megint nagyon jó volt, így sikerült a hetet a magaslaton zárni. Újból feljutottunk a Kunjapuri templomhoz, harmadik az isten igaza, végre sikerült gyalog lejönni a gyönyörű tájban. Nagyon hiányzott már a természet. A templomba már úgy mentünk be, mintha haza mennénk, otthonosan is éreztük magunkat.

Feljött velünk kedvenc tanárunk is, aki reggel 7 órakor akkora bulit csapott a mantráival és dobjával, hogy az egész templom táncolt. 

Miután a nép kezdett lefele indulni, mi is gyalogosan lépkedtünk lefele a hegyről. Csatlakozott hozzánk két csoporttársunk, akikkel nagyon jó hangulatban értünk le. Az utunkba eső vízeséseknél is megálltunk fürödni egyet. Számomra ez volt az első indiai fürdés, furcsa volt teljesen ruhástól úszni, majd tovább túrázni úgy, hogy közben mindenről csepeg a víz. De jól esett, mert már 30 fokok vannak.