Február 26. Mire beállt a rutin, vége lett

Valahogy a gurunkat mindig sikerül elkerülni véletlenül. A hajnali 5 órás találkozókra már rég nem járunk, mert sem figyelni sem meditálni nem sikerül úgy, hogy valaki folyamatosan mond. De az vicces, hogy az eddigi három lógásunkról kiderült, hogy nem lett megtartva az óra és a guru ugrott be helyettesíteni (Zolival volt egy elvi vitánk arról, hogy a "lógni" kifejezés olyan kisiskolás, de mi már felnőttek vagyunk, akik képesek döntéseket hozni és vállalni a felelősséget, nem kell bújkálni, de az az igazság, hogy az indiai világban a felnőttoktatás olyan, mint a kisiskola: jelenléti ívvel, kora esti kapuzárással, tilalmakkal. Nem csoda, hogy visszavisz az iskolás életbe). Visszatérve a gurura: mintha folyamatosan taszítanánk egymást. Az az igazság, hogy mi azok között vagyunk a csoportban, akik azt próbáljuk tenni, amire a guru tanít: nem fennakadni a negatív dolgokon, a jót látni mindenben és szeretettel állni a világhoz, de legfőképp önmagunkhoz. 

Az egyik anatómia órán a tanár újra felhozta a vegetáriánizmus témát, Zoli mérgelődésére azzal érvelt, hogy fizikailag nem arra vagyunk beállítva, hogy húst együnk. Mivel Zoli ezzel nem ért egyet, fel is szólalt. A probléma csak az, hogy egy olyan helyen tette ezt, ahol hivatalosan tiltott a hús (Rishikesben büntetik azt, aki húst árul - nyilván ez bizonyos indiaiakat nem tántorít el az árulástól, de nem merném megkóstólni a náluk vásárolt húst). Szerencsére az óra után talált magának egy ausztráliai partnert, akivel közösen csorgathatták a nyálukat a Zoli instagramos flekkenein. 

A héten belefogtunk egy kis üzletelésbe. Amióta megérkeztünk Rishikeshbe, azóta szemezünk a tibeti hangtálakkal, ahányszor elmegyünk a hangtálas boltok előtt, annyiszor csorog a nyálunk. Már az egyik eladó bácsi rendszeresen integet és köszön nekünk. Be is mentünk hozzá párszor és kipróbáltuk a tálakat. Egy biztos, otthon ilyent nem nagyon láttam s ha igen, nagyon drágán. Na de arra gondoltam, ha velem otthon szembejönne egy ismerős bejegyzése én is vennék olcsóbban, így eldöntöttük, hogy viszünk haza tálakat bárkinek, akit érdekel csupán annak fejében, hogy a saját tálaink ára és az utiköltségek kijöjjenek. Kinéztük már a boltot, jó árajánlatot is kaptunk, de azért a biztonság kedvéért elsétáltunk még egy-két boltba megnézni az ottani árakat. Mindenhol drága volt így nyugodt lelkiismerettel mentünk vissza kedvenc bácsinkhoz. Persze itt minden ár folyamatosan változik és mire az odaértünk, az előre megbeszélt ár már egyharmadával több lett. Sehogysem akart csökkenni, pedig bele is izzadtunk az alkudozásba így hát beletörődve sorsunkba, megvettük azt a pár tálat drágábban. Reggel mindketten arra ébredtünk, hogy álljonmegamenet, mert igazából mi átvertük magunkat: jobban belegondolva drágább áron vettük meg a tálakat, a másik két üzletben olcsóbb lett volna. Azóta a kedvenc bácsikánkra már rá sem nézünk, mikor elmegyünk a boltja előtt. Pedig szerencsétlen nem hibás, viszont mi még kicsit kell bűntessük magunkat a rossz döntésért. Úgy néz ki egy hónap nem volt elég, hogy megtanuljuk megszeretni magunkat. Szerencsére még van időnk rá. 

Érdekes ez az időérzék. A suli elején úgy tűnt, hogy nagyon sok időt leszünk itt, a felénél átmentem egy "mit keresek itt?", "nem akar telni az idő, inkább lógjunk" állapotba és most pedig mintha egy pillanat lett volna az egész. Az utolsó 2-3 nap a "vizsgákról" szólt. Nem mintha a tanárok írtak volna névsort vagy adtak volna jegyet, mégis az egésznek egy érettségi hangulata volt az izgulással együtt. Hiába tudtuk, hogy felnőtt emberek vagyunk, akik szabad akaratukból jöttek, fizettek, figyeltek, tanultak és tudnak, illetve a suli mindenkit átenged, mégis izgalommal készültünk azokra az 5-10 perces bemutatókra. Utólag örülök a teszteknek, mert így rákényszerültem, hogy újraolvassam és újraírjam a jegyzeteimet, felevenítsem a hónapot és térképet készítsek magam számára az információkkal.

Az első "utolsó" hetet a suli próbálta megtömni mindenféle kellemes dologgal. Voltunk a Ganges parton jógázni, lehetett reiki és hangtálas gyógyításokra fizetni, a meditációs órákra a tanár dinamikus meditációval készült, volt amikor táncoltunk, volt amikor énekeltünk, a hetet pedig egy hajnali jogi beavatással és egy vasárnapi kirándulással zártuk. A jogi beavatást mindketten kihagytuk. Ha jól értettem ez egy meghitt, intim rituálé a guru és a diák között, a guru teljes mentorálást és felelősséget vállal a diákért és jövőbeli tanításaiért, a diák pedig megadja magát a gurunak és elfogadja tanításait, a gurun keresztül jut az összes többi guru tudásához. A diák kap egy új nevet és egy mantrát, ami kapaszkodóként szolgál a jövőben. Egy nagyon szép és meghitt dolog, de én a guruval nem beszélgettem személyesen az elmúlt egy hónapban 5 percnél többet és a reggeli tanításait is kihagytam, mert valamiért nem tudott megfogni, emiatt a beavatáson való jelenlétem csak képmutatás lett volna, ami pedig rossz karmát szült volna.

Viszont a vasárnap hajnali kirándulást semmi pénzért nem hagytam volna ki! A helyszín a Kunjapuri Devi Templom volt, ahova reggel 5-kor indultunk el, hogy fent nézhessük meg a napfelkeltét. Amióta a suliban vagyunk, ilyen lelkesen egyik hajnalban sem ébredtem fel, Zoli meg is kérdezte, hogy hajnali 4-kor miért vagyok már teljesen felöltözve mikor ő még a pihi-puha paplan melegében görgeti a húsos videókat. Felfele menet rosszul lettem, nehéz út volt, de fent egy mélységes nyugalom és könnyedség várt.

Megnéztük, ahogy a nap a kibújt a Himalája hegyei mögül, bementünk a templomba áldást kérni, meglestük a ketrecet, ahol egy hónapja ígéreteket tettünk egymásnak és a föld jóváhagyását kértük áldozatok bemutatásával.

Sajnos ezúttal sem gyalog jöttünk le, mert 11:11-kor az Ashramban kellett lenni a záró ceremónián, diplomaosztásra. Hivatalosan mától mindketten diplomás jógaoktatók lettünk! Mintha ez jelente bármit is a jóga szempontjából. Úgy érzem, hogy elérkeztünk az indiai utunk feléhez (tudom, hogy a napok számai nem ugynezt mondják, de a témák igen). Három pihenős nap következik és jövő csütörtökön indul a 300 órás, haladó, jógaoktatói képzés.