Február 1. Utolsó nap Dehradunban, első nap Rishikeshben

Felkeltünk, kimentünk a vendéglőbe, ami egy óriási nagyon hideg-rideg tér (Indiában nincs központi fűtés), már jött is gyorsan a srác, aki minden alkalommal mikor felbukkanunk, megkérdi nagyon halkan és szerényen, hogy "tea or coffee sir/madam?". Mondtuk neki, hogy nekem gyömbér tea tej nélkül (ugyanis itt minden teába tejet töltenek), Zolinak pedig fekete tea és kérnénk szépen a reggelit is. Kihoztak két fekete teát, amit mi megittunk. Már napok óta minden étkezésnél mondom, hogy "no milk, no yoghurt, no butter" de nem sikerült megjegyezni ennyi nap után sem. Így ma reggel a jaurt ott volt a tányéromon. De kitaláltunk egy statégiát, ezután azt mondom, hogy vegán vagyok, hátha az működik. A legjobb érzés mindezzel az, hogy már nagyokat kacagunk rajtuk és inkább arra figyelünk, ami jó, például helyi papayát és banánt tudtunk reggelizni. Azért ezt otthon nem kapjuk meg.

Jellemző rájuk az, hogy próbálnak minél több pénzt kiszedni a zsebünkből, ez igaz. De ugyanakkor nagyon meg akarnak felelni az elvárásainknak és fontos számukra az, hogy elégedettek legyünk. 

És itt egy kis Zoli mesél: Megérkezésünk óta egyértelmű volt, hogy India a kontrasztok világa. De lassan egy hét után körvonalazódik, hogy egyben az extrémeké is. Nagyon magas hegyek, perzselő alföldek, apró falvak, észbontó városok, káprázatos madarak, erős ízek, megdöbbentő szegénység és lenyűgöző gazdagság. Profizmussal tákmákolnak, óriási a kreativitás de rettentően amatőr a megvalósítás. Őrült a forgalom, mégis általános a nyugalom. A koldusok etetik a majmokat, a majmok meglopják a papokat. Imádják a tehenet, az meg nem eszik csak falevelet.

Az utolsó napunk a Resort-on úgy zajlott, hogy kaja időpontokban kimentünk az ebédlőbe kajálni, azonkívül egész nap punnyadtunk az ágyban. Ajay következő nap reggel érkezett meg, a közös reggelink alatt elszámoltunk és megkértük, hogy vigyen be valameddig, mert mi át szeretnénk jönni Rishikeshbe. Az elszámolása nagyon emberi volt és úgy tette-vette a dolgokat, hogy nekünk is jó legyen, mégis az utolsó percben sikerült megint sokkolnia minket. Egy taxis barátját kérte meg, hogy hozzon el minket Rishikeshbe és egy olyan árat mondott, amitől a maradék fél vesénk is leesett. Persze mire utánanéztem, hogy milyen más lehetőségeink voltak, késő volt, ígyhát egy újabb lecke számlájára írtuk. Még mindig fejtegetjük ezt a kultúrát. Ami nálunk becsület kérdés, az náluk teljesen máshol van. Mikor ők voltak nálunk, megpróbáltuk a legolcsóbb lehetőségeket megtalálni, itt most ez nem így volt, sőt. 

Foglaltunk magunknak szállást Rishikeshben. Egy ötöd áron, mint ahogy eddig mások foglaltak nekünk. Igaz nem luxus, a szoba dohos és nincs benne vízforraló, de van saját szobánk és fürdőszobánk jó helyen, egy éjszakára rendben van.

És hogy milyen Rishikesh, azt a képek elmondják:

Az itteni kedvenc fám a szent fa, a hinduk nagyon tisztelik és imádkoznak alatta. Rengeteg ilyen öreg fát lehet látni helyeken, az aljában áldozati tárgyak és füstölők vannak elhelyezve. Ami még érdekesség velük kapcsolatban, hogy az ágaikon növekvő gyökerek, amint leérnek a földre, kapaszkodnak is meg, a fa így tud helyet változtatni.

A Gangesh is gyönyörűen megmutatta színeit. Nagyon szép türkizkék, a naplementét csak még szebbé teszi.

Addig sétáltunk fel-alá, míg sikerült pár ruhát vásárolni, sikerült finomakat enni, sikerült az Ashramot is megtalálni. Annyit voltunk tojtatva az elmúlt héten, jól esett látni, hogy mégiscsak el tudunk boldogulni. Mondjuk az is igaz, hogy itt már több a fehér ember, több indiai tud angolul és nem olyan óriási a kontraszt. Holnap reggel becsekkolunk, a nap még a miénk, utána indul az intenzív jógázás.