Január 16. India: visszaszámlálás

India sok mindent elindított bennem. Mindig is egy misztikus, furcsa, jelentésekkel teli helynek láttam. Az egyik érdeklődésem a spiritualitás - Levi barátom pár éve elkezdte gyakorolni a zen meditációt, mantrázást. Általa én is belecsöppentem a gyakorlásba. Nem mondom, nagyon amatőr módon csinálom időnként, de a vonzalom, kíváncsiság megvan. Van egy másfajta kötelék is - tatám testvérének a felesége, Julis néni, halála előtt a kezembe nyomta Kőrösi Csoma Sándor bibliográfiáját azzal a motivációval, hogy olvassam el, mert a név kötelez. De nem csak a név kötött hozzá, hanem a gyaloglás is. Amikor harmadjára jártam a Caminót, aztán a Mária utat, aztán a Via Transilvanicát, ahogy a lábamban gyűltek a kilóméterek és már nem százakat, hanem ezreket számoltam, le sem tagadhattam, hogy van párhuzam.

Pár éve kezdtem járni a tudatos önismeret útján, egy éve ez az út még erősebb lett és ennek köszönhetően tisztában vagyok azzal, hogy nem valamiféle titkot fogok ott találni. A titok és ismeret bennem van és vicces, hogy oda akarok menni tudván azt, hogy amit keresek mindvégig velem lesz. De azt is tudom, hogy a hely, a komfort zónán kívüli állapot, az új tudja kihozni belőlem. És hát nem tagadhatom le, hogy szeretem a kalandokat.

...

A visszaszámlálás elkezdődött, már nem hónapokat, hanem napokat számolunk az indulásig. Egyre valósabbnak tűnik ahogy a konkrétumokat szögezzük le és a tennivalóink egyre triviálisabbak. A készülődés egyik legnagyobb kihívása a cigi elhagyása. Mivel az ashramban nem szabad cigizni, tökéletes lehetőségnek láttuk, hogy végleg búcsút mondjunk tőle és közös erővel indulás előtt abbahagyjuk. 

Az első jópár napon túl vagyok, de mégis 16 éve cigizek. Az eddigi életem felét végigcigiztem, annyira a részemmé vállt, hogy most elveszettnek érzem magam. Napok óta el vagyok tévedve, azt sem tudom milyen nap van, hány óra, éjszakánként izzadok, forgolódok, köhögök, nappal türelmetlen és zaklatott vagyok. Elindulok a konyhába, de mire odaérek, már nem tudom hogy mit akartam. Egyre erősebben érzem az illatokat, de a szagokat is. Hányingerem van a feltörő kanális szagtól, de végre érzem a gyógytea illatát. Nyilván ezekhez az állapotokhoz az intenzív belső munka által feljött érzelmek; gyerekkori és fiatalkori traumák feldolgozása is hozzájárul nem kis mértékben. És ha már utazós blogot írok, a belső utazásokat is meg kell említenem, mert az egyik a másik nélkül nem létezik. Ez az indiai út nem csak az új kultúra megismeréséről vagy a kundalini jóga gyakorlásáról fog szólni, hanem valószínűleg azokról a terhekről is, amik láthatatlanul a vállunkat nehezítik. Reménykedem abban, hogy sikerül belőlük letenni párat és úgy jönni haza április végén, hogy a hátunk egyenesebb lesz.