Január 29. A védikus esküvőnk napja I.

Mivel este sötétben értünk fel a hegyre fogalmunk sem volt, hogy milyen látványban lesz részünk, ha felkelünk. Reggel elhúzva a sötétítőt, a következkő kép fogadott:

Már napok óta nagyon nyűgös és bizonytalan voltam. Folyamatosan megkérdőjeleztem a döntésünket. Nem éreztem magam otthonosan, fura volt, hogy idegenek adják kölcsön a menyasszonyi ruhájukat, ráparáztam arra, hogy ők mennyire ítélnek el, mit gondolhatnak és ahogy közeledett a nap ezek és még sok ilyen hang a fejemben egyre hangosabban mondták a magukét. 

Szerencsére kimentünk sétálni egyet és a táj megnyugtatott.

Reggeli után magunkra öltöttük ünnepi ruháinkat, majd szóltak nekem, hogy vessem le, mert elér a templomnál felvenni, aztán autóba ültünk és egy gyönyörű úton mentünk fel a hegyre. Fotókat nem tudtam készíteni, egyrészt mert kanyargós volt az út, másrészt mert az indiai forgalomban esélytelen lett volna használható képeket csinálni. 

A Kunjapuri Devi templom Sati történetéhez kapcsolódik. Mikor Shiva, a férje, az univerzumpusztító táncát járta Sati égő holttestével, Sati felső testrésze erre a helyre esett, így építették ide a Kunjapuri Devi templomot. A templomhoz vezető utolsó szakasz lépcsőkből áll, amelyek fölött mantrák és csengők vannak. Aki ott megy fel, mondja a mantrákat és csenget, mire felér teljesen megtisztul. A legfelső csengő állítólag az összes kártevő baktériumot és vírust kiöli a szervezetből. 

A templomból gyönyörű táj fogadott minket: láthattuk a Himalája 7000 méteres csúcsait, a Gangesh folyót Rishikesh városában és még Dehradun is látszott.

A lányok segítettek a ruhát felvenni és az utolsó simításokat elvégezni, majd megvártuk, hogy a pap hívjon be egy kis térbe, ami hasonlított egy ketrechez. Kívülről könnyedén be lehetett látni, de mégis bent biztonságban éreztem magam. A szertartás után mesélte Ajay, hogy azért vannak a rácsok, hogy a majmok ne lopkodják el a dolgokat bentről.

A szerttartás körülbelül két órát tartott, a pap mantrákat mondott és csengőt csengetett, amitől egy teljesen átszellemült állapotba kerültünk. A szertartás első fele arról szólt, hogy a pap áldozatokat mutatott be mindennek, vagyis az univerzumnak, a fáknak, a hegyeknek, az állatoknak, a növényeknek stb. majd tüzet gyújtott, ahova mindenféle fűszert és port beledobigált áldozat jeléül. Miután a tüzet megkerültük többször is, egymásnak ígéreteket tettünk miszerint mindig őszinték leszünk egymással, mindent megosztunk egymással, gondoskodni fogunk egymásról és hűségesek leszünk egymáshoz. Nagyon emberi volt.

A ceremónia lejárta után egy teljesen másik állapotban jöttünk ki. Mintha terheket tettem volna le ott fent. Megkértük barátainkat, hogy engedjék, hogy valamennyit gyalog menjünk le a hegyről és az volt az a pont, amikor azt éreztem, hogy kezdek megérkezni Indiába.